Minden a blogon megjelenő bejegyzést átvenni csak a http://bittennonblogger.blogspot.hu/ forrásmegjelöléssel, valamint a http://bittennonblogger.blogspot.hu/-ra vezető linkkel lehet. Együttműködéseteket köszönöm!


Az irodalom végtelen tengerére szálltam. Hajómmal a horizontot kémlelve haladunk az ismeretlen felé. Kisebb pihenőket téve, az áramlások által utunkba sodort élmények határtalanságában. Gyere csatlakozz hozzám!

Vendégblogger: Maya Banks KGI 5.rész

Sziasztok!

Ezúttal Maya Banks KGI sorozatának 5. részéről hozok egy kis véleményezést.

Maya Banks sorozatában, mint már tudjuk, a katonai múlttal vagy jelennel rendelkező Kelly fivérek állnak a középpontban. Az Echoes at Dawn-ban most először viszont nem egy Kelly tesó a főszereplő, hanem az eddig mellékszereplőként feltűnő külsős KGI-tag, Rio, akire bevallom, a sorozat elején még nem figyeltem fel. Mint ez kiderült, nagy hiba volt. ;)

Borító:
Tervem, hogy az összes amerikai – és később majd a magyar – kiadású KGI könyvet is beszerzem a polcomra, hiszen ami kedvenc, annak muszáj ott lennie. Nincs még meg az összes eddigi kiadott rész, Rio könyvét viszont a legelső körben rendeltem meg. Talán nem teljesen olyannak képzelem el Rio-t, mint a képen látható úriember, a borító összhatása azonban nyerő, jól megragadja a feeling-et. Egyszóval szeretem. :)






Szerző: Maya Banks
Cím: Echoes at Dawn
Kiadás éve: 2012
Kiadó: Berkley
Oldalszám: 336 oldal

*** TÖRTÉNET BEVEZETÉSE ***
Az előző részben megismerhettük Sheát, aki segítségére volt a fogságba esett Nathan-nek, majd ő szorult segítségre, mert menekülnie kellett üldözői elől. Shea testvére, Grace is bemutatkozott már nekünk a Whispers in the Dark-ban, ebben a részben ő a főszereplő Rio mellett. Míg úgy tűnik, Shea megtalálta a lelki békéjét és otthonra lelt a Kelly családnál, Grace-nek továbbra is menekülnie kell. Nehéz erről sokat elárulnom úgy, hogy ne spoilerezzek, ezért csak annyit mondok, a titkos katonai szervezeteknek, vagy akár a kormánynak is érdekében áll, hogy megszerezze maguknak a két lányt, főleg Grace-t.
Grace-t utoljára a lányok családjának házában lévő biztonsági felvételen látták, ahol úgy tűnt, hogy bajba került, és ezért rejtőzködik valahol. Rio önként vállalkozik a feladatra, hogy csapatával együtt felkutassa a lányt, és hazavigye Sheához. Rio ösztönös késztetést érez arra, hogy megvédje Grace-t bármi áron, a lány pedig életében először érez reményt. A veszély azonban továbbra is ott leselkedik Grace nyomában…
***
Eddig is dicsértem a sorit, de ez a rész valami brutálisan jó volt. *-*
A legjobb ebben a sorozatban, hogy mindegyik rész után nehezen válok el az adott párostól és azt hiszem, a következő már úgysem lesz olyan jó, és mindig tévedek. Sőt, úgy érzem, az írónő egyre magasabbra teszi a mércét. És bár mindegyik rész nagyon tetszett eddig, és talán nehéz megmondani, melyik a legjobb, ha választanom kellene, akkor most erre szavaznék.

Fordulatokkal teli történet, ami egy percre sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét.
A történet az emberi gonoszság határait is feszegeti és egyben morális kérdéseket is felvet. Részben megértettem, amiért sokan használni akarták Grace ’ajándékát’, hiszen talán mi is kapnánk az alkalmon, ha egy szerettünkről lenne szó. A módszer azonban, amivel éltek, és hogy hajlandóak lettek volna feláldozni Grace életét egy másik ember élete felett, akkor is taszító volt számomra. Már az előző részben is elborzasztott, ahogy Sheával bántak, mintha nem is emberi lény lenne, csak egy tárgy, amivel szívfájdalom nélkül lehet kísérletezni, és Grace-szel sem bántak jobban.
Ez a lány kapott a sorstól egy képességet, ami egyszerre átok is számára. Emiatt kell rettegésben élnie, szeretett testvérétől elszakítva, hol fogságban – ahol rákényszerítették sok mindenre –, hol szökésben. Mígnem egyszer csak jött egy felmentő sereg, az élükön Rio-val, aki ahogy meglátta a lányt a KGI biztonsági felvételén, rögtön jelentkezett önként a feladatra, hogy a segítségére indul.

Grace eddigi élete során nem volt hozzászokva, hogy a húgán kívül bárki is törődött volna vele, bárki önmagáért szerette volna és nem a képességéért, így valóságos megváltásként éri az a bánásmód, amiben Rio részesíti. Míg Rio-t lenyűgözi a lány kitartása, bátorsága és arany szíve.
Ez a könyv nem egyszer
űen akciókönyv, annál sokkal több. Szépséges gondolatokkal teli érzelmi hullámvasút, ami hat a lélekre. A főhősöket pedig egyszerűen nem lehet nem szeretni. Grace és Rio imádnivaló páros. Grace bekerült a legjobb könyves női karaktereim közé… egyszerre tökös, érzékeny lelkű, okos és segítőkész. És észérvei vannak. Hihetetlen egy csaj. Imádtam! Rio-t nem kevésbé, akinek meg kellett küzdenie a saját démonaival, a múltjával, amikor hibákat követett el, de ahogy Grace mondta, egy ember értékét nem az elkövetett hibák határozzák meg, hanem azok jóvátétele, és Rio ezt már sokszorosan jóvá tette.

Sejtettem ugyan, hogy milyen befejezésre számíthatunk, de attól még együtt izgultam, éreztem hőseinkkel. Remélem, hallunk még róluk a következő részekben is, mert már most hiányoznak. :)<3

Összvéleményem

Pozitívumok: a sorozat egyre jobb és jobb, ez a rész volt számomra az eddigi csúcs. Minden résznél elmondom ugyan, hogy mennyire szimpatikusak a főhősök, de Grace és Rio lettek a fő kedvenceim. További pozitívum, hogy az írónő meg tudta újítani a témát, nem éreztem azt az előző rész után, hogy annak a koppintása lenne.
Negatívumok: nem tudok mondani fikarcnyi negatívumot sem. Ez a rész így volt tökéletes, ahogy volt! Az egyetlen rossz dolog (ami jó is egyben), hogy szívesen olvastam volna még tovább. ;)

Kedvenc idézetek:
„Already, whether she realized it or acknowledged it, there was a thread of trust between them. She felt safe with him. It was a start.”
„Akár rádöbbent Grace, akár nem, már kialakult köztük egyfajta bizalom. A lány biztonságban érezte magát vele. Ez már valami.” /szabad fordítás/

 „You make me feel hope,” she whispered against his chest. “I’ve been without hope for so long, but with you, I can remember what it feels like to believe and have faith.”
„Reményt ébresztesz bennem” – suttogta a mellkasához bújva. „Nagyon sokáig éltem remény nélkül, de ha veled vagyok, akkor emlékszem rá, milyen érzés hinni és bízni.” /szabad fordítás/

„She looked tired. Worn down. Like she’d been through hell. And yet he’d never seen a woman who looked more beautiful to him. Maybe it was because he’d seen the heart of her. Her spirit and resilience.
Grace had made a huge impact on his life in the very short time he’d known her, and he knew he’d never forget her.”
„Grace fáradtnak tűnt. Levertnek. Mint aki a poklon ment át. És mindezek ellenére még soha nem látott nála szebb nőt. Talán azért, mert meglátta a szívét. A lelkét és a kitartását.
Grace nagy benyomást tett rá a rövid idő alatt, amióta ismeri, és tudta, hogy soha nem fogja elfeledni.” /szabad fordítás/

“You’re mine,” he repeated again. “We’re going to get there, Grace. Where ‘there’ is, I’m not altogether sure yet, but we’re going to get there together.”
„Az enyém vagy” – ismételte. „Eljutunk oda, Grace. Hogy hol van az az ’ott’, még nem tudom teljesen biztosan, de együtt megyünk oda.” /szabad fordítás/


„Some things were worth fighting for. Grace Peterson was one of them.”
„Van néhány dolog, amiért érdemes küzdeni. Grace Peterson egy közülük.” /szabad fordítás/

“We all make mistakes, Rio. The mark of a man is how he makes up for those mistakes, and you’ve more than paid your penance.”
„Mindannyian követünk el hibákat, Rio. Egy ember értékét a hibák jóvátétele határozza meg, és Te ezt már többszörösen is jóvá tetted.” /szabad fordítás/

Értékelés: 5/5
Köszönöm a lehetőséget, legközelebb az 5.5 résszel jövök, mely Ethan és Rachel különálló novellája. :)

Sarahangel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése