Minden a blogon megjelenő bejegyzést átvenni csak a http://bittennonblogger.blogspot.hu/ forrásmegjelöléssel, valamint a http://bittennonblogger.blogspot.hu/-ra vezető linkkel lehet. Együttműködéseteket köszönöm!


Az irodalom végtelen tengerére szálltam. Hajómmal a horizontot kémlelve haladunk az ismeretlen felé. Kisebb pihenőket téve, az áramlások által utunkba sodort élmények határtalanságában. Gyere csatlakozz hozzám!

Richard Ford: Vadon


Richard Ford: Vadon

Sziasztok!




Talán érdemes ott kezdenem, hogy közel sem érintett meg annyira, illetve ért el hozzám, mint gondoltam. A „piszkos realizmus” kortárs szerzőjeként emlegetik. Azt hiszem, ez nem lesz az én világom.


Szerző: Richard Ford
Cím: Vadon
Kiadás éve: 2019
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 260 oldal



Attól függetlenül, hogy nem tetszik egészen egyértelmű jellemvonások teszik egyedivé a történetet. Gondolkodtam, talán a narrátornak van némi szerepe a mi közös utunk nehézségeiben. Egy fiatalkorú, magát a világgal megértetni próbáló középiskolás (16) szemén keresztül látunk és élünk meg.

„- És te mit szólsz ehhez?”

Ilyen lenne az életünk? Lassú, szürke, pislákoló?

„Te még semmit nem csináltál.”

Vagy mit lát egy tizenéves a szülei házasságából? És talán itt a lényeg: mi ér el a gyermeki réteghez. Jut át az óvatosság és óvatlanság küszöbén. Sérti, rémíti és elbizonytalanítja. Esetleg feszélyezi.  A tűz fenyegeti a biztonságát, talán ezzel a képpel asszociál a gyermekben zajló és végbemenő folyamatra. A tűz lenne a szüleik által előidézett következmény, mely pusztít és elvesz. De mit is vesz el pontosan? A környezetből vesz el, átvitt értelemben pedig a gyermekből pusztítja el létének ártatlanságát, lelkének bizonyos darabkáját.

„Nem gyűlöllek

A fiatalember véleményt formál és vele együtt mi is. Ám ez kimondásra sosem kerül.

Tétlenség. Beletörődés? Tűrés?

Talán az a gondom, hogy a pörgéshez vagyok szokva. Kezembe veszem a történetet: megismerjük a problémát, jön dráma, katarzis, érzések hada majd a megoldás. Itt ilyen nincs. Csak nézed, ahogy a tűz lassan mindent komótosan felfal. Nem őrjöng, nem tör ki. Nem tesz semmit igazából.

Érdekes volt, igazi kihívás. Valószínűleg nem találkozunk többé, de tanulságos volt ezt az oldalt is megismerni.



M. Chapman, V. James, L. Barrett- Lee: A lány, akinek nem volt neve


Marina Chapman / Vanessa James / Lynne Barrett – Lee

Sziasztok!





Emlékeztek gyermekkorunk Maugli történetére vagy esetleg Pán Péter és az elveszett fiúk? Első gondolatom volt, mikor kezembe vettem. Ám ez mégis más!




Szerző: M. Chapman, V. James, L. Barrett- Lee
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 335 oldal




Közelítsük meg kicsit más felől. Látok kitartást, akarást és rengeteg munkát. Munkát, de nem csak fizikait, lelkit. Hosszú éveket ölel fel a történet, rengeteg eseményt és történések sorát. Formálták, néha összetörték majd újra összerakták. Olvasóként néha elborzaszt, megmosolyogtat vagy keserűvé teszi a pillanatot. Érzelmek színes kavalkádja járja át a lapjait és hat ki ránk.

„A helyi boltban nem egyszer láttam ezt a kiírást: Csecsemő eladó! Ezt soha nem felejtem el. Eladták a saját gyermekeiket, az emberek pedig megvették őket.”

Voltam dühös, értetlenül pislogó és válaszokra szomjas. Kérdések hada keringett a gondolataimban. A teremtett légkör szinte már engem fojtogatott. Válaszokat akartam és vártam. Ugyan mindenre választ nem kapunk.

„- Azelőtt nem volt nevem.”

Szívbemarkoló!

„- Hol laksz?”

Sokat gondolkodtam a hitében, a hinni akarásában. Bízik és kitart végig, mely elemi erővel járja át a történetet. Várja vagy látja  – nem is tudom – a fényt?! És lásd ráéreztem, az utolsó sorokban a miértje. Találó és borogatja olvasás közben szerzett „sebeimet”.

„Luz Marina”

Mindenkinek szüksége van egy biztos pontra, egy helyre ahol otthon érzi magát. Egy személyre, akiben oltalmat talál. Egy gyermeknek még inkább.

„Vékony vagyok, kicsi és sötét. Pont, mint a Pony Malta üvege.”

Valós történeten alapul, valós személyekkel esett meg és talán a mai napig megesik….

„…- Kik a szüleid?....
M…m…majmok – kezdtem. És most elkezdtem remegni. – M…m…majmok a szüleim. Itt nincs otthonom, Majmoktól jövök – próbáltam megmagyarázni. – Fák az otthonom. ”

Függőség. Függés egy társadalmi rétegtől, elvárásoktól és nézetektől. Felzaklató tények.

Hogyan lesz egy „senkiből” valaki?

Köszönöm, hogy olvashattam és megismerhettem!



Pfliegel Dóra: Tindertojás


Pfliegel Dóra: Tindertojás

Sziasztok!



Egy érdekes borító választás. Miért is van a képen öt darab tojáshéj? Két pár és egy páratlan!




Szerző: Pfliegel Dóra
Cím: Tindertojás
Kiadás éve: 2019
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám:  200 oldal





A kötetet felütve két, egyszerű, emberi személyiségbe és mindennapos problémáikba van lehetőségünk bepillantani. Központban az egyedüllét és a magány. Egy férfi és egy nő, egy házas és egy önbizalom problémákkal küzdő magányának mibenlétét célozza meg az író.


„Mert végre valakiben nem az erőlködést és a manírt láttam, hanem az esetlenséget, ami végtelenül emberi, és ami a mai nőkre egyáltalán nem jellemző.”

Kialakíthatunk e valós kapcsolatot éteren túli egyénekkel? Milyen az a kapcsolat, ahol nincs a két fél egy légtérben? Valóban megismerhető, kialakítható egy társaskapcsolat ezen feltételek mellett?

„A biztonságérzetre való vágyunkkal a saját börtönünk cölöpjeit verjük be.”

Az író megosztotta velünk néhány a szekrényből kibukó csontváz történetét. Élve az írói szabadság adta lehetőségekkel, ötvözött és kovácsolt majd megalkotta a történet karaktereinek történetét.

„– Hát szia!”

Azt gondolom, egy jó kapcsolat alapja a kommunikáció. Fontos, hogy a két fél meg tudja beszélni és megakarja oldani közösen a gondjaikat. Ha már az egyik fél passzív a kommunikáció kétirányúsága megtörik. A „akarás” mellé társul a kölcsönös szeretet és elfogadás. De adódik a kérdés mi történik, ha valamelyik hiányzik?

„Mi mindig ugyanoda megyünk,(….). Gyerekkora óta itt a legjobb. Az más kérdés, hogy élete során más étteremben soha nem is volt, szóval így könnyű a Csalogánynak ott tartania magát a top 1-ben.”

A párunkban, a társunkban ugyanakkor keressük a biztonságot. Stabilitást. Adott a mondás igazsága: „Aki egyszer megégeti magát….” A feltétlen bizalom a társaskapcsolatok fogaskerekének egy értékes foga. Legyen az önmagunkban vagy a másik félben. Ha nem bízom eléggé valamelyikünkben, biztonságban sem fogom magam érezni sem vele, sem a kapcsolatban.

„Ha valakit szeretek, akkor azt mindenestül, a kételyeivel, a kérdéseivel, a fehér foltjaival együtt szeretem.”

Elérkeztünk egy másik fontos egységhez mely a kapcsolatokban keresendő, kötődés. Kötődés egy ismeretlenhez vagy egy ismerthez. Megszokás. Elvárás.

„Az ember ugyanis az önigazolásáért cserébe rengeteg önhazugságot képes magában legyártani. Sokaknál a túlélés kulcsa ez.”

Hogy kapjak adnom kell. Gondolj csak bele, milyen jól esik, mikor reggel valaki „Legyen szép napod!” vagy „Jó munkát!” esetleg „Vigyázz magadra, várlak haza!” utolsó mondattal enged el….

„Az én legjobban működő döglegyem a figyelem. A nők imádnak beszélni. Főként magukról, a lelki vívódásaikról, a vágyaikról, a szerencsétlen múltjukról. Az első pár alkalommal így semmi dolgom nincs, mint érdeklődőnek lenni, és kérdésekkel elárasztani a chaten a nőket.”

Fordulópont, elérkeztünk a mába. Amikor talán túl nagy jelentősége van egy profilképnek, egy megtekintett videónak, vagy éppen egy like-olt bejegyzésnek/fotónak. A feltöltött képek milyenségének jelentősége. A hátterek művisége vagy a megfelelni vágyás egy képzelt mércének.

„(….)”

Azt hiszem jogos a történet azon gondolata, miszerint saját értékeinkben vagyunk bizonytalanok, mert ezek alapján igyekszünk olyanná formálni a személyiségünket amilyet éppen elvárnak tőlünk, ahelyett hogy önmagunkat adnánk.

„A figyelem – még ha öncélú is – nem akármi, ugyanis a létezés elismerését szolgálja. Sokaknak pedig mellőzöttségükben ez maga az életet adó elixír.”

Tartalmas és tanulságos írás. Sok a múltban nem ismert tényezőt vonultat fel egy egészen rövidke történeten keresztül. Olvasmányos és elgondolkodtató.

Szomorú, hogy idejutott a világ. Az emberek nem beszélgetnek….



Vajda Pierre: Ripityom


Vajda Pierre: Ripityom

Sziasztok!

„Ahány film, annyi Jávor Pál!”

Vajda Pierre egy igazán különleges módon hozta el számunkra Jávor Pál életútját. Részletekbe menően ábrázol, korhű képet fest, hangulatot teremt és ezek együttes hatását kihasználva az olvasó belecsöppen az akkori világ meghatározó pillanataiba.

Szerző: Vajda Pierre
Cím: Ripityom
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 448 oldal



Hogy hogyan készült a kötet? Talán úgy tudom a legjobban elképzelni, ha visszagondolok a szakdolgozat készítésem hónapjaira. Rengeteg és még annál is több kutatómunka rejlik a sorok mögött. Aprólékos, jól átgondolt és igazán megkomponált szerkezet jellemzi.

Egy igazi egyéniséget hivatott a mű bemutatni. Egy olyan – nem csak a filmtörténelemben - egyedit alkotó férfi karakter jelenik meg előttünk, felidézve a múltat, aki igen is itt hagyta a jövő számára „lábnyomát”. Anekdoták, emlékek százai (talán ezrei) mesélnek a kor nagy alakjáról és a vele kapcsolatba került - ugyancsak emlékezetes pillanatokat hagyva maguk után – óriásokról. Joggal nevezik a kor férfi ideáljának. Vajon miért? Csak keress rá és lásd az egyediségét és egyéniségét!

Virágkorát éli ez idő tájt a nótázás, a vigadalom, a mulatás – teljesen más képet mutatva egy a mai értelemben vett mulatozásról. Megjelenik a füstös, koraesti közeg, egy prímás – egy cimbalmos – egy klarinétos és egy nótás kedvű, jó hangú és igazi hangulatot teremtő karakter, aki kisugárzásával és tehetségével nemcsak mosolyt, de ritmust is csal a pillanatba. Szívesen lettem volna (akkoriban) részese egy hasonló momentumnak, különleges élmény lehetett volna …..

„A Ripityom kifejezetten Jávor kérésére született. Eszelős ritmusú, a mulatós dal esszenciájaként is felfogható, Jávor megveszekedett virtusának, keserűségbe oltott, a végzetet mindig kihívó, szerencséjét túlpróbáló, kétségbeesett férfierőt sugalló nóta. Halálba kergető, de az elmúlást sutba vágó győzelmi induló.”

Talán hiába kutatjuk a kötet címéül szolgáló „Ripityom” kifejezés megfelelőjét. Néhány helyütt pontosan a fent említett karakterességből fakadó egyediséget hivatott kifejezni, mint a sorok közül kiderül. Ma talán azt mondanánk, hogy el kellett tudnia adni magát – hiszen akiből, sok van az ugye, nem kell…. Benne megvolt ez a különleges, ízig-vérig adni tudó és adni akaró vonás, melyet szerepeibe is bele tudott csempészni – egyedivé téve azokat.

„Ebben nagyon jó volt, minden bánatát, elfojtott indulatát, csalódását ebbe az értelmetlen indulatszóba préselte: ripityom.”

A korszakot több jelentős esemény befolyásolta, melyek formálták és nyomot hagytak benne. 1920-’40 –es évek. Többször pillanthatunk az élete „színfala” mögé. Látjuk a kor nagyjait, magánéletének alakulását. Sanyarú viszontagságokat, nehéz döntéseket és vidám pillanatokat. Láthatjuk határainkon belül és kívül. Átélhetjük vele döntéseinek súlyát és a sors által kiszabott útjának következményeit. Megrendítő és fájdalmas pillanatok ezek.

„A film izgató kaland, a színház meg örök szerelem.”

Vajda Pierre megalkotta számunkra az első és „talán nem” utolsó igazi Jávor - hangulatot idéző Jávor klasszikust, egy utolsó nagy vászonra termett, de lapokra nyomtatott Jávor filmet!